Tekerjünk át online-ból offline-ba!

“Hát figyelj: élményeket kell nekik adni. És az rohadt nehéz, hogy mi az, ami kimozdítja a gyereket a képernyő mögül. Hogyha kitalálunk valamit, hogy csináljunk együtt és utána rájön arra, hogy ott milyen jó, ha újra megizlelteted vele ezt a drogot és megtalálod azt a tevékenységet, ami tényleg érdekli és leköti, akkor azért van esély arra, hogy a valódi világban is jelen legyél a gyerekeddel” D. Tóth Kriszta

A Bringás Brigantik Budapest stábjával a Teslában, a 25. Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon jártunk és írás-, illetve kameratudó fiatalokat kérdeztünk arról, miként tudjuk őket bringázásra és egyéb offline programok felé csábítani. Nem csak velük beszélgettünk: egy felelősségteljes édesanyával, D.Tóth Krisztával, illetve apával – Nagy Ervinnel és Szöllősi Tassal diskuráltunk a lehetséges utakról, arany középutakról, amivel ők próbálják a srácokat kimozdítani az érintőképernyők elől.

Bringaanyuk

Tudományosan kimutatott tény, hogy a gyermekek további fejlődését, sőt egész életét alapvetően határozzák meg azok az élmények, amelyek az első három évben történnek velük. Így különsen fontos, hogy miként találkoznak, találkoznak-e egyáltalán a bringázás élményével. Epizódunkban három olyan fiatal és csodálatos anyukát mutatunk be, akik napi rendszerességgel bringáztak kicsinyük érkezése előtt is, de a szülés után is tekernek – immár gyermekeikkel, az arra hivatott kiegészítők alkalmazásával. Három csodás anya, három különböző karakter, három megoldás arra, hogy egészen apró kortól kicsinyük alapélménye lehessen a bringás lét. Bringaanyukáink tudják: az az élmény, amit a budapesti bicajozással nyújtanak kicsinyeiknek egy boldogabb, bringásabb budapesti életre készíti fel őket.

A feltartható fejlődésért

Évek óta egyre több a bringás Budapesten. Egyre jobb körülmények között, egyre többet tekernek: ki  munkába, ki este szórakozni, ki a gyerekét viszi oviba és van aki egyszerűen csak örömből teker. Az azonban, hogy igazán bringa- és bringásbarát város legyen fővárosunk, még nagyon sok munkát igényel. Van egy lelkes csapat – a Magyar Kerékpárosklub -, amely egy bő évtizede folytat szisztematikus és professzionális munkát azért, hogy élhetőbb, szerethetőbb legyen a városi lét mindannyiunk számára. Ők indították el és szervezik a budapesti kerékpáros mozgalom ünnepét, az I Bike Budapestet. Idén már 25 ezer bringás emelte egyszerre magasba kétkerekűjét a Városligetben, április első nyári vasárnapján.

Te ott voltál? 🙂

A bringázás művészete

A street art azt jelenti, hogy milyen nagy művészet közlekedni Budapest utcáin? Hány centitől kezdődik a magas művészet? Tudtátok, hogy nem csak a fociban van kiállítás? És egyáltalán: érdemes nyeregbe ülni, hogy bejárjuk Budapest galériáit?
A Bringás Brigantik Budapest második epizódjának apropóját a Budapest Art Week adta. Az egy hét alatt több mint 70 helyszínen, 140 programot kínáló képzőművészeti eseménysorozatot egyetlen karszalaggal járhatjuk be. Erről mesél nekünk Molnár Timi, az eseménysorozat egyik főszervezője és közben választ kapunk majdnem minden, a bevezetőben feltett kérdésünkre.

Ezeket olvastad már?

Egy város, ami nagyon kerékpáros

Ezeket olvastad már?