Grafikus, blogger, a lekvárok és a budai hegyek nagy ismerője. Csilla igazán tudatos: megnézi hogy mit eszik, az honnan származik és – ha teheti – ő maga készíti is el. Lekvárja isteni, érződik rajta az a gondosság, amivel a hozzávalókat válogatta.
Ő maga tervezi túráit is: „A budai oldalnak a kicsit magasabban fekvő részein szoktam bringázgatni“ – mondja, de rögtön a változatosság igényéről is tanúbizonyságot tesz: „Vannak időszakok, amikor inkább országútizni szoktam és van, amikor montizni. Ez egy ilyen változó állapot, amikor mész egy-kettőt aszfalton, akkor addig mész, amíg meg nem unod és akkor mész egyszer terepen, ésaztán rájössz, hogy de hülye vagy hogy eddig nem mentél és akkor megint pár hétig ott mész és akkor ez így váltakozik.“ Egy biztos, Csilla azok közé a budapesti bringások közé tartozik, akik nem a belváros bringaútjain tekernek.
Számára a cangázás mást jelent: „Előtte – mondjuk úgy, hogy – nem szerettem mozogni, aztán valahogy az évek alatt rájöttem, hogy ez egy nagyon jó dolog ésés tök jól kikapcsol, meg feltölt. Nincsenek olyan célok, hogy most akkor versenyre felkészülés meg ilyesmi, mert az nem érdekel, csak az, hogy amíg tekerek, addig van egy ilyen transz állapot. Szerintem ezt igazából csak az tudja, aki rendszeresen bringázik, akinek tényleg már úgy van a fejében, ha aznap nem megy, akkor valami hiányzik.“
Blogján: https://www.probike.hu/bringacsilla nem csak a Budapest környéki tekerésekről ír: míg itthon a szürke, hideg napfénytelenségtől szenvedtünk, lehetősége volt mosolygósabb helyeken bringázva élményeket gyűjteni.