Anna számára mindig is a kerékpár volt az igazán testhezálló közlekedési eszköz. A gyógypedagógusként és gyógytornászként dolgozó kétgyermekes anyukának – Emma és Réka édesanyjának – autója soha nem volt: „Csak ezzel közlekedtem. Apának van autója, nekem nincs autóm. Mindenhova ezzel mentem, szülésig, csak aznap nem, mert vinni kellett a cuccot és én nem tudtam volna, de amúgy utolsó napig bicikliztem még terhesen is.“
A csöppségek születése után kellett egy kis idő, míg rátalált arra a Hollandiából származó cargobringára, ami ideális volt két gyermek szállítására: „És akkor találtam ezt, hogy van ilyen elölülős – mert utánfutósat nem szerettem volna, abban sok veszekedést nem tudok lecsillapítani. Nagyon praktikus. Főleg így, hogy belefér a táska, a bevásárlás, a kisbicikli, a kismotor, a homokozócucc – nagyon szeretem.“
A biztonság is a cargo mellett szólt: „Annyival biztonságosabb, hogy sokkal lejjebb van a súlypont – ők ugye nézelődnek ezzel dölöngélhetnek, ez meg önmagában olyan nehéz, hogy nem nagyon borulunk.“ Minden nap, télen-nyáron ezzel a kerékpárral hordja lányait Anna. Az itthon még ritkaságnak számító szerkezetnek azonban a budai hegyek tövében van egy hátránya is, nem véletlen, hogy a sík holland területeken elsősorban népszerű: „A városban nagyon könnyű vele közlekedni, hogyha sík. De hegyre már nem tudok vele fölmenni. 7 sebességes, váltós, de nagyon nehéz önmagában is tekerni, ha még ők beszállnak és a piacon is bevásárolok és a futóbicikli is bekerül, akkor már nagyon nehéz.“
Budapesten belül ennek ellenére reális közlekedési alternatívának gondolja, ami más többgyermekes anyukáknak-apukáknak is ajánlható: „Meg kell tanulni, én nem megyek autóúton velük, csak bicikliutakon, de most már nagyon jól ki van építve.”